Duplázott az Ipar Napjai szakkiállításon a Pekárik Szerszámgép Ker. Kft.

2017. jan 5. | Friss hírek

2016-ban is meghirdették az Ipar Napjai Szakkiállítást a budapesti Hungexpo „A” pavilonjában.  A rendezők olyan cégek pályázatait várták akik valamilyen újdonsággal, vagy innovációs tartalommal rendelkező terméket, szolgáltatást, eljárást illetve technológiát tudnak kínálni az adott területen. A 2016-os kiállításon bemutatásra kerülő darabokat nagy szaktudású szakmai zsűri bírálta, annál is inkább hiszen számos külföldi cég is jelen van ezen eseményen.

Különösen kiemelt szempont volt az automatizálás és az ipari elektronika fejlődési irányai. A koncepció alapja az egymással kommunikáló intelligens gépek, az önbeállító gyártási folyamatok és a rendkívül hatékony tömeggyártás.  Mindezek mellett a rendezvénynek többek között célja volt az is, hogy felvonultassák az ipar minél több ágazatát, annak érdekében, hogy az érdeklődők, látogatók és résztvevők első kézből kapjanak információt a szakma trendjeiről, újdonságairól, valamint, hogy a különféle előadásokon a részletekről a dinamikus modern fejlődési szintekről is tájékozódhassanak.

A 2016-os 4 napos kiállítás szakmai továbbképzés, konferencia és díjátadó is volt egyben. A díjazott dokumentumokat a kiállítás megnyitóján vehették át az arra jogosultak. A csongrádi Ipari Park egyik cége mely Pekárik János – ügyvezető nevét fémjelzi, több géppel is pályázatot nyújtott be. A Pekárik Szerszámgép Kereskedelmi Kft már 15 éve jelen van a piacon. Fő profiljuk a külföldi szerszámgép gyártók hazai képviselete. A felhozatalukban mindezek mellett megtalálhatóak az egyedi megoldásokat tartalmazó gépek is. Két benevezett gépük közül az egyik nagydíjat kapott, míg a másik elismerésben részesült.

A törökországi ERMAKSAN által fejlesztett FIBERMAK momentum Gen-3 lézervágó gép a kiállítás nagydíját nyerte el. A gép nem véletlenül lett díjazott, hiszen negyedik generációs gépről van szó, melyre a nagy mozgási sebesség, a gyorsulás, az egyedi desing-ok kivitelezése a jól kezelhető vezérlőrendszer és az óriási méretek kivitelezése is jellemző. Másik gépük az olasz APOLLO cég egyedülálló TWIN MACH3 cső és profillyukasztó, melyet elismerő oklevéllel díjaztak. Ez a szerkezet sem véletlenül részesült elismerésben, hiszen a világon egyedülálló abból a szempontból, hogy bármilyen  kialakítású lyukat is képes sorja és torzulásmentesen elvégezni, akár 12 méter hosszú csövön is. Remélhetőleg minél több ilyen és hasonló díj nyerteseinek gratulálhatunk majd térségünkből, hiszen egy ilyen megmérettetés eredményessége óriási siker.

NAGYDÍJ

IVM Zrt. – SaveRent ipari eszkökölcsönző automata

ABB Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – YuMi-ABB IRB 14000 kollaboratív robot

– PEKÁRIK Szerszámgép Kereskedelmi Kft. – ERMAKSAN – FIBERMAK Momentum Gen-3 lézervágó

Laxun Kft. –ECKERT Opal Waterjet Combo vízvágó-plazmavágó kombigép

KÜLÖNDÍJ

  • Endrich Bauelemente Vertriebs GmBH – Kiss Zoltán: Elektronikai témájú műszaki publikációk gyűjteménye I-II

ELISMERŐ OKLEVÉL

  • PEKÁRIK Szerszámgép Kereskedelmi Kft. – APOLLO  TWIN MACH3 cső és profillyukasztó gép
  • WERTH Magyrország Kft. – HandyProbe Next ( hordozható mérőeszköz )

Archívum

Pin It on Pinterest

Share This