Csongrádi Ipari Park fejlesztése

Csongrádi Ipari Park fejlesztése

A Csongrád Városi Önkormányzat 139.981.659 forint támogatást nyert a „Csongrádi Ipari Park fejlesztése” című TOP-1.1.1-15-CS1-2016-00002 azonosítószámú pályázatával. Az Ipari Park infrastruktúrájának fejlesztését célzó pályázatot az Európai Regionális Fej- lesztési Alap és hazai központi költségvetési előirányzat 100 %-ban finanszírozza. A projekt támogatási szerződését 2017. 05. 29-én írták alá, a tervezett befejezés dátuma 2018. 10. 31.

1998-ban a Csongrád Városi Ön- kormányzat elnyerte az „Ipari Park” jogcímet. Csongrád Kistérség Ipari központja mintegy 35 hektáros területen van, jelenleg itt 31 vállalkozás működik. Neves cégek gyarapítják a park cégsorát, közöttük olyanok, akik már több mint 10 éve jelen vannak a csongrádi Ipari Park életében. A cégek folyamatosan fejlesztenek, hiszen mindenkinek célja a rugalmasság, alkalmazkodás a megrendelői igényekhez, illetve a piacvezető termékek gyártása. A Csongrád Városi Önkormányzat mint üzemeltető lehetőségeihez mérten fokozatosan fejleszti az infrastruktúrát, bővíti az eddigi területet.

A terület eredetileg laktanya volt, vagyis akkoriban nem vállalkozási szempontok alapján alakították ki, ezért még mindig szükségesek a folyamatos fejlesztések, hogy megfelelően kiszolgálja az ott megtelepedett cégek és azok partnereinek igényeit. A most megnyert pályázati forrásból az Ipari Parkban tovább építik a csapadékvíz elvezető rendszert, útburkolatot építenek, bővítik az ivóvíz hálózatot, valamint elektromos hálózat bővítés is megvalósul az elkövetkező egy évben.

Archívum

Faházak egyedi tervek alapján

Faházak egyedi tervek alapján

A barkácsáruházak parkolóiban felállított szerszámos kamrák és faházak iránt nagy az érdeklődés – egyrészt alacsony áruk, másrészt egyszerű összeállításuk miatt. Cikkünkben az egyik legkedveltebb típust, a boronafal szerkezetű faházakkal kapcsolatos Gyakran Ismételt Kérdésekre adunk választ.

Hogyan érdemes a tervezésbe kezdeni?

A Faház Katalógusban található kész típus-tervekből kiindulva egyszerűen és gyorsan alakíthatók ki egyedi épületek, de az igények szerint a gyártó-forgalmazó Ecorgan Kft. is elkészíti a terveket.

Mit nevezünk keresztvéges boronafalnak?

Nagyon régi építési technika a boronafal-szerkezet, amelyet Erdélyben, illetve a skandináv államokban ma is alkalmaznak. Az egymásra helyezett, vízszintesen fekvő gerendákból vagy pallókból álló falszerkezeteket hívjuk boronafalnak. A merőlegesen illeszkedő boronafalakat a falsarkokon különféle fakötésekkel kapcsolják össze. A legelterjedtebb megoldás az ún. keresztfejes vagy keresztvéges borona. A pontos illeszkedést a nútféderes vagy csaphornyos megoldás biztosítja, illetve a csapolások csavaros megerősítése. Az így épült házak szétszedhetők és más helyen újra összeállíthatók.

Mennyi időbe telik egy boronafalas fahát felépítése?

A famunkákban jártasabbaknak könnyen és gyorsan felépíthető egy kisebb faház, szerszámos kamra. Az olcsóbb rendszerekhez tartoznak a boronafal szerkezetű típusok, amelyek között az egyszerű kerti szerszámtároló és a több helyiséges hétvégi ház egyaránt megtalálható. A kész alapra felhúzni egy 25-30 négyzetméteres házat – a gyakorlott kivitelezőknek – úgy 6-8 órába telik, de érdemes az első felületkezelést is még aznap elvégezni. A forgalmazók többsége az építmény összeszerelését az építmény árának 12-15 százalékáért vállal

Hogyan tervezzük az egyedi faházakat?

Egyes gyártó-forgalmazóknál – például az Ecorgan Kft.-nél – rendelhetők egyedi tervek alapján készülő hétvégi házak is. A tervek elkészülte után a falakhoz meghatározzák a gerendák méreteit és a darabszámot, majd jelöléseket kapnak, amelyek alapján történik a gyártás, és e jelrendszer segít az összeszerelésben is.

Hogyan oldható meg a szigetelés?

A 20-30-40 mm-es falvastagságú, nagyon jó minőségű lucfenyőből készülő faházakat az Ecorgan Kft. Székelyföldön gyártatja, ahol több évszázados hagyománya van a boronaház-építésnek. A gerendákat csaphornyozva, csiszolva szállítják, felületkezelés nélkül. A nyaralóházak szigetelt kivitelben is kaphatók, az oldalfalakra belül 5 cm-es párnafa alátámasztással lambéria borítást tesznek.

Mi történik szigeteléskor a víz- és elektromos vezetékkel?

Ezzel a megoldással elrejthetők a víz- és elektromos vezetékek. A szigetelés másik módja a dupla falú falszerkezet, itt a két palló közötti 6–8 cm-es résbe tömíthető a szigetelőanyag.

Mi alapján kell az alapozást elkészíteni?

Attól függően kell az alapot elkészíteni, hogy mekkora kerti építményt tervezünk. A masszív alapozáshoz célszerű 20-25 cm mélyen kiásni az alapot, 15 cm-es tömörített kavicsréteget kialakítani, arra önteni 7–8 cm vastagon az első réteg betont, aztán jöhet a 4–5 mm-es szigetelőréteg, majd a betonvashálóval ellátott második, felső betonréteg. A szerszámtárolóhoz egyszerűbb alapozás is elég – 10-15 cm vastag betonréteg –, de a talajpára okozta károsodás megakadályozása miatt mindenképpen kell a szigetelés.

Mivel kezeljük le a faházakat?

Lakás, ház – Könnyen szerelhető boronaszerkezet

Ha már faház, akkor érdemes körülnézni a természetes alapanyagú fakezelő rendszerek között. A megelőző favédelemre – gomba és rovarmentesítésre – használhatunk bóros favédőszert, vagy lenolaj és faolaj tartalmú szereket, amelyekkel csak át kell itatni a felületet.

Évente ellenőrizni kell, hogy a napsütötte részeken nincs-e szükség újabb átitatásra. Az ilyen korszerű szerekhez festékanyag is keverhető. Erre következhet a szintén természetes alapanyagú kültéri lazúrfesték, ami hosszú távú védelmet biztosít, egyes márkáknál az 5-8 éves felújítási intervallumot is garantálják. Előnye többek között, hogy nagyon könnyen felújítható, fához illő, selymes, matt fényű felület ad.

Milyen módon érkeznek a nyílászárók?

A duplafalú szigetelt falszerkezetbe természetes, ásványi gyapot alapanyagú szigetelőt célszerű helyezni, de a vezetékek elrejtése szempontjából praktikusabb megoldás a lambériázott vagy gipszkartonnal borított fal. A faházakat építésre kész állapotban szállítják, az ablakokat viszont utólag kell üvegeztetni; garázsoknál az ajtók külön megrendelhetők. A nagyobb házak összeszerelését csak gyakorlottabb barkácsolóknak ajánljuk.

Milyen módos csoportosíthatók a gerendák a kicsomagoláskor?

Ez a több évszázados építési mód – a boronafal-szerkezet – ma is tökéletesen alkalmas házak építésére. Ezzel a csapolási technikával készülhet egyszerű faház, de alkalmazható több szintes lakóházak építésénél is, csak a falvastagság, illetve a statikai megoldások mások. A kicsomagoláskor a számozott és színezett jelrendszer alapján kell csoportosítani a gerendákat.

Forrás: ecorgan.hu

 

Archívum

Régióközpont Csongrádon

Régióközpont Csongrádon

Tovább terjeszkedik Magyarországon az RWA Mo Kft. Anyavállalatunk, az RWA Raiffeisen Ware Austria AG magyarországi fóktelepéből mára egy több mint 36 milliárd forint forgalmat lebonyolító mezőgazdasági integrátorrá fejlődött a cég. Ikrényi felújított központunk 2014. júniusában nyitotta meg kapuit.
Idén tavasszal pedig 3,5 ha területen indul az RWA Magyarország Kft legújabb beruházási projektje Csongrádon, mely a Dél-Alföldi régió központja lesz. Minden igényt kielégítő komplex telephely épül, a következő létesítményekkel: műtrágyatároló, vetőmag raktár, irodaház, terményszárító, silók- mintegy 3000 tonna kapacitással-, magtár – mintegy 7000 tonna kapacitással-, növényvédőszerraktár, hídmérleg. A zöldmezős beruházás értéke: 800 millió Ft, mely teljes egészében önerőből, támogatás nélkül épül meg a csongrádi ipari parkban. Az input raktár 2017. nyárra készül el várhatóan, a termény tároló és szárító pedig kukorica betakarításra. Értékesítési csapatunk 4 régióra osztva, az egész országot lefedi. 20 területi értékesítő segít a megfelelő fajták, hibridek kiválasztásában, a növényvédelmi és tápanyag-utánpótlási technológiák összeállításában.

Archívum

Konyhatechnika ajánlatok az Ecorgantól

Konyhatechnika ajánlatok az Ecorgantól

Az idei tavasz igen jelentős változásokat hoz a konyhatechnikai akciós választékukban.

A 2017. március 1-től életbe lépett új kiadványuk – a Partnereiktől érkezett igényekre reagálva – számottevően nagyobb terjedelmű a korábbi akciós lapoknál. A kibővített tartalom nagyobb termékválasztékot és részletesebb termékinformációkat jelent. A „Konyhatechnikai ajánlatok 2017/1” című füzet a BLANCO, ELICA, SMEG és InSinkErator márkák kiemelt ajánlatait tartalmazza (ezen márkák korábbi akciói egyidejűleg érvényüket vesztik).

Archívum

Laktanya állott, most kőhalom

Laktanya állott, most kőhalom

A II világháború befejezése után a debreceni laktanya fogolykatonáiból hozták létre az út és hídépítő ezredet, akik az ország újjáépítésében vettek részt. Ezek a műszaki katonák hajtották végre a vasútvonalak hidak helyreállítását. Csongrád térségében a Tisza folyót átívelő vashíd építése volt az iderendelt katonai alakulat fő feladata. Az újjáépítés után a katonák egy része leszerelésre került, akik viszont sorállományban maradtak kiképző zászlóaljakat alakítottak ki. A hidak építése kapcsán egyértelművé vált, hogy a folyó menti városokban létesítenek katonai bázisokat. Így került a választás Csongrád városára is. A csongrádi laktanya ebben az időben 450-500 fővel működött, de az árvíz idején akár 1000 szolgálatos is jelen volt. A 70-es években már csökkent a létszám, hiszen az akkori feladatkör is módosult. Immáron egyetemi elő felvételis hallgatókat képeztek ki. A 80-as éveket követően a létszám egyre csökkent, majd a sorkatonai szolgálat megszűnését követően, a tömegképzés is megszűnt, mivel nem látták annak szükségességét. A csongrádi laktanya az ezt követő években próbált létjogosultságot szerezni, hiszen laktanyaként már nem funkcionált. Mint azt korábban említettük az ipari park mint szomszédos létesítmény a betelepülő cégeknek köszönhetően egyre nagyobb területet igényel. Egyértelművé vált, hogy az egykori kiképző bázis fog területtel szolgálni, hiszen az épületek állaga a foglalkoztatás hiányába egyre inkább leamortizálódott, majd lassan veszélyessé vált. A részleges bontási munkálatok hosszú ideig elhúzódtak, mindeközben a területet immáron életveszélyessé nyilvánították. A szerkezeti bontást pár héttel ezelőtt megkezdték, mára pedig lassan be is fejeződik. A tereprendezés és a törmelékek eltakarítása folyamatos, így teret kaphat az egyre bővülő ipari park területi és infrastrukturális fejlesztése. A terület nem veszett el bár az épületek eltűntek, hogy egy modernebb, fejlettebb technikával rendelkező beruházásnak biztosítson teret. Akkori funkciója a kornak megfelelően teljesített, mára pedig egy új korszak új létesítményének lehet a bázisa.

 

Archívum

Pin It on Pinterest