Véglegesen eltűnik az egykori laktanya utolsó maradványa (képgalériával)

Véglegesen eltűnik az egykori laktanya utolsó maradványa (képgalériával)

A több éve omladozó laktanya bontási munkálatait, már egy korábbi időszakban megkezdte egy a Csongrád Önkormányzata által kijelölt cég. A funkciójában szebb napokat megért épületegyüttes mára már csak önmaga emlékképe. Az egyetlen megmaradt korábbi főépület is bontás alá került. Több szempontból is indokolt a munkálatok elindítása. Egyrészt évek óta életveszélyes állapotúak a maradvány épületek, más részről a terület a szomszédos ipari park részére mindenképpen hasznos a terjeszkedés és az infrastruktúra bővítésének szempontjából  A főépületben egykor egy nyílászárókat gyártó cég rendezkedett be, de kezdetben ők maguk is elmondták mennyire sok átalakításra volt szükségük a zökkenőmentes munkavégzéshez az akkor már funkcióját vesztett épületben. Jelenleg már csak a falak állnak tehát az épület szerkezeti bontása következik, majd ezt követheti a maradvány anyagok és az alapzat eltakarítása.  A tereprendezés is hosszú folyamat lesz de ezzel végérvényesen eltűnnek az egykori katonai intézmény maradványai. A terület még mindig nagyon veszélyes, hiszen a törmelékek ablaküveg darabok szétszórtan találhatóak meg az építmény környékén. A korábban bontott anyagok egy részét a helyi önkormányzat továbbhasznosítás céljából felhasználta, valószínűleg a jelenlegi maradék anyagokat is hasonlóképpen fogják hasznosítani.

Archívum

Tovább erősíti az élmezőnyt az Ecorgan-Rókák csapata, míg a középmezőnyt a Horváth Légtechnika Kft. csapata

Tovább erősíti az élmezőnyt az Ecorgan-Rókák csapata, míg a középmezőnyt a Horváth Légtechnika Kft. csapata

Javában folytatódnak a második kör mérkőzései a kispályás labdarúgó torna téli fordulójában. Ebből a játékkörből még 9 kemény megmérettetés vár az Ecorgan-Rókák csapatára. Jelenleg a tabella negyedik helyén állnak, amely abból a szempontból kicsit becsapós lehet, hogy vannak olyan csapatok, akik már 1 mérkőzéssel többet, mások ugyanennyivel kevesebbet játszottak. Ettől függetlenül eléggé szoros az élmezőny, hiszen 1-2 pontos különbségek vannak a helyezettek között. Somodi Viktor csapatkapitány – aki egyben a Pekárik Szerszámgép Kereskedelmi Kft. dolgozója – szerint részint azokkal a csapatokkal szemben veszítettek pontot, akiknek rutinosabb játékosokból álló sora van, de az is igaz, hogy nem jelentős a pontveszteség. Fontos szempont, hogy ki hány fővel tud részt venni a hétvégi fordulókon, hiszen 3-4 mérkőzést is játszanak esetenként egy adott játéknapon. A csapatkapitány véleménye alapján teljesen esélyesek a dobogó bármely fokára, mivel az előttük álló mérkőzések folyamán olyan csapatokkal fognak játszani, akik még előttük állnak azaz az eddigi legjobb  a gólarányuk és a nyert mérkőzéseik száma. Ha ezen csapatoktól sikerül pontot rabolni akkor az 1-2 pontos hátrányt könnyedén le tudják dolgozni. A Horváth Légtechnika Kft. csapata is már 3 éve folyamatos résztvevője a téli tornának. Fenyvesi Árpád csapatkapitány büszke arra, hogy ebben az összeállításban már évek óta együtt tudnak indulni, nem csak az említett bajnokságban, hanem más tornákon is. Jelenleg a középmezőnyt erősítik, de természetesen előttük is van még jó néhány forduló. Továbbra is folyamatosan készül mindkét csapat, amitől a tartós hideg sem vette el e kedvüket, mi több a játéktérben, nem hogy hideg, hanem egyre forrósodó a hangulat így a torna vége felé közeledve.

Ecorgan-Rókák csapata

 

 

Archívum

Pin It on Pinterest