Laktanya állott, most kőhalom

2017. Már 15. | Friss hírek

A II világháború befejezése után a debreceni laktanya fogolykatonáiból hozták létre az út és hídépítő ezredet, akik az ország újjáépítésében vettek részt. Ezek a műszaki katonák hajtották végre a vasútvonalak hidak helyreállítását. Csongrád térségében a Tisza folyót átívelő vashíd építése volt az iderendelt katonai alakulat fő feladata. Az újjáépítés után a katonák egy része leszerelésre került, akik viszont sorállományban maradtak kiképző zászlóaljakat alakítottak ki. A hidak építése kapcsán egyértelművé vált, hogy a folyó menti városokban létesítenek katonai bázisokat. Így került a választás Csongrád városára is. A csongrádi laktanya ebben az időben 450-500 fővel működött, de az árvíz idején akár 1000 szolgálatos is jelen volt. A 70-es években már csökkent a létszám, hiszen az akkori feladatkör is módosult. Immáron egyetemi elő felvételis hallgatókat képeztek ki. A 80-as éveket követően a létszám egyre csökkent, majd a sorkatonai szolgálat megszűnését követően, a tömegképzés is megszűnt, mivel nem látták annak szükségességét. A csongrádi laktanya az ezt követő években próbált létjogosultságot szerezni, hiszen laktanyaként már nem funkcionált. Mint azt korábban említettük az ipari park mint szomszédos létesítmény a betelepülő cégeknek köszönhetően egyre nagyobb területet igényel. Egyértelművé vált, hogy az egykori kiképző bázis fog területtel szolgálni, hiszen az épületek állaga a foglalkoztatás hiányába egyre inkább leamortizálódott, majd lassan veszélyessé vált. A részleges bontási munkálatok hosszú ideig elhúzódtak, mindeközben a területet immáron életveszélyessé nyilvánították. A szerkezeti bontást pár héttel ezelőtt megkezdték, mára pedig lassan be is fejeződik. A tereprendezés és a törmelékek eltakarítása folyamatos, így teret kaphat az egyre bővülő ipari park területi és infrastrukturális fejlesztése. A terület nem veszett el bár az épületek eltűntek, hogy egy modernebb, fejlettebb technikával rendelkező beruházásnak biztosítson teret. Akkori funkciója a kornak megfelelően teljesített, mára pedig egy új korszak új létesítményének lehet a bázisa.

 

Archívum

Pin It on Pinterest

Share This