A Vestfrost 4,4 milliárd forint beruházással bővíti gyártó- és raktározási kapacitását Csongrádon

A Vestfrost 4,4 milliárd forint beruházással bővíti gyártó- és raktározási kapacitását Csongrádon

A Vestfrost dán vállalat 4,4 milliárd forint beruházással bővíti a Csongrádon lévő hűtőgépgyártó- és raktározási kapacitását, amelyhez a magyar állam több mint egymilliárd forint kormányzati támogatást ad.

Az eseményt megelőzően a cég képviselőivel folytatott szűk körű megbeszélést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amelyen részt vett térségünk országgyűlési képviselője, Farkas Sándor agrárminiszter-helyettes és városunk polgármestere, Bedő Tamás is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felidézte, hogy a dán tulajdonos 2010-ben vásárolta meg a helyi hűtőgépgyárat, amit mára Csongrád város egyik legnagyobb ipari üzemévé fejlesztett, ahol nemcsak termelnek, hanem kutatás-fejlesztés is zajlik.

A Csongrádon gyártott hűtők 100 százalékban környezetbarát anyagból készülnek, működésük során károsanyag-kibocsátásuk megfelel a nemzetközi szabályozásnak, a termékek 98 százalékát exportálják, ezért a beruházás a magyar gazdaság teljesítményében is fontos szerepet játszik – mondta a miniszter.
 

 
A sajtótájékoztatón Gattyán László, a Vestfrost Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a dán tulajdonos folyamatosan bővíti csongrádi gyárát, 175 munkavállalót foglalkoztatnak, amit a beruházással tovább növelnek 93-mal.

 

 
Videó: Csongrád TV felvétele
Fotók: Hajdú Anikó

Archívum

Pin It on Pinterest