Faházak egyedi tervek alapján

Faházak egyedi tervek alapján

A barkácsáruházak parkolóiban felállított szerszámos kamrák és faházak iránt nagy az érdeklődés – egyrészt alacsony áruk, másrészt egyszerű összeállításuk miatt. Cikkünkben az egyik legkedveltebb típust, a boronafal szerkezetű faházakkal kapcsolatos Gyakran Ismételt Kérdésekre adunk választ.

Hogyan érdemes a tervezésbe kezdeni?

A Faház Katalógusban található kész típus-tervekből kiindulva egyszerűen és gyorsan alakíthatók ki egyedi épületek, de az igények szerint a gyártó-forgalmazó Ecorgan Kft. is elkészíti a terveket.

Mit nevezünk keresztvéges boronafalnak?

Nagyon régi építési technika a boronafal-szerkezet, amelyet Erdélyben, illetve a skandináv államokban ma is alkalmaznak. Az egymásra helyezett, vízszintesen fekvő gerendákból vagy pallókból álló falszerkezeteket hívjuk boronafalnak. A merőlegesen illeszkedő boronafalakat a falsarkokon különféle fakötésekkel kapcsolják össze. A legelterjedtebb megoldás az ún. keresztfejes vagy keresztvéges borona. A pontos illeszkedést a nútféderes vagy csaphornyos megoldás biztosítja, illetve a csapolások csavaros megerősítése. Az így épült házak szétszedhetők és más helyen újra összeállíthatók.

Mennyi időbe telik egy boronafalas fahát felépítése?

A famunkákban jártasabbaknak könnyen és gyorsan felépíthető egy kisebb faház, szerszámos kamra. Az olcsóbb rendszerekhez tartoznak a boronafal szerkezetű típusok, amelyek között az egyszerű kerti szerszámtároló és a több helyiséges hétvégi ház egyaránt megtalálható. A kész alapra felhúzni egy 25-30 négyzetméteres házat – a gyakorlott kivitelezőknek – úgy 6-8 órába telik, de érdemes az első felületkezelést is még aznap elvégezni. A forgalmazók többsége az építmény összeszerelését az építmény árának 12-15 százalékáért vállal

Hogyan tervezzük az egyedi faházakat?

Egyes gyártó-forgalmazóknál – például az Ecorgan Kft.-nél – rendelhetők egyedi tervek alapján készülő hétvégi házak is. A tervek elkészülte után a falakhoz meghatározzák a gerendák méreteit és a darabszámot, majd jelöléseket kapnak, amelyek alapján történik a gyártás, és e jelrendszer segít az összeszerelésben is.

Hogyan oldható meg a szigetelés?

A 20-30-40 mm-es falvastagságú, nagyon jó minőségű lucfenyőből készülő faházakat az Ecorgan Kft. Székelyföldön gyártatja, ahol több évszázados hagyománya van a boronaház-építésnek. A gerendákat csaphornyozva, csiszolva szállítják, felületkezelés nélkül. A nyaralóházak szigetelt kivitelben is kaphatók, az oldalfalakra belül 5 cm-es párnafa alátámasztással lambéria borítást tesznek.

Mi történik szigeteléskor a víz- és elektromos vezetékkel?

Ezzel a megoldással elrejthetők a víz- és elektromos vezetékek. A szigetelés másik módja a dupla falú falszerkezet, itt a két palló közötti 6–8 cm-es résbe tömíthető a szigetelőanyag.

Mi alapján kell az alapozást elkészíteni?

Attól függően kell az alapot elkészíteni, hogy mekkora kerti építményt tervezünk. A masszív alapozáshoz célszerű 20-25 cm mélyen kiásni az alapot, 15 cm-es tömörített kavicsréteget kialakítani, arra önteni 7–8 cm vastagon az első réteg betont, aztán jöhet a 4–5 mm-es szigetelőréteg, majd a betonvashálóval ellátott második, felső betonréteg. A szerszámtárolóhoz egyszerűbb alapozás is elég – 10-15 cm vastag betonréteg –, de a talajpára okozta károsodás megakadályozása miatt mindenképpen kell a szigetelés.

Mivel kezeljük le a faházakat?

Lakás, ház – Könnyen szerelhető boronaszerkezet

Ha már faház, akkor érdemes körülnézni a természetes alapanyagú fakezelő rendszerek között. A megelőző favédelemre – gomba és rovarmentesítésre – használhatunk bóros favédőszert, vagy lenolaj és faolaj tartalmú szereket, amelyekkel csak át kell itatni a felületet.

Évente ellenőrizni kell, hogy a napsütötte részeken nincs-e szükség újabb átitatásra. Az ilyen korszerű szerekhez festékanyag is keverhető. Erre következhet a szintén természetes alapanyagú kültéri lazúrfesték, ami hosszú távú védelmet biztosít, egyes márkáknál az 5-8 éves felújítási intervallumot is garantálják. Előnye többek között, hogy nagyon könnyen felújítható, fához illő, selymes, matt fényű felület ad.

Milyen módon érkeznek a nyílászárók?

A duplafalú szigetelt falszerkezetbe természetes, ásványi gyapot alapanyagú szigetelőt célszerű helyezni, de a vezetékek elrejtése szempontjából praktikusabb megoldás a lambériázott vagy gipszkartonnal borított fal. A faházakat építésre kész állapotban szállítják, az ablakokat viszont utólag kell üvegeztetni; garázsoknál az ajtók külön megrendelhetők. A nagyobb házak összeszerelését csak gyakorlottabb barkácsolóknak ajánljuk.

Milyen módos csoportosíthatók a gerendák a kicsomagoláskor?

Ez a több évszázados építési mód – a boronafal-szerkezet – ma is tökéletesen alkalmas házak építésére. Ezzel a csapolási technikával készülhet egyszerű faház, de alkalmazható több szintes lakóházak építésénél is, csak a falvastagság, illetve a statikai megoldások mások. A kicsomagoláskor a számozott és színezett jelrendszer alapján kell csoportosítani a gerendákat.

Forrás: ecorgan.hu

 

Archívum

Régióközpont Csongrádon

Régióközpont Csongrádon

Tovább terjeszkedik Magyarországon az RWA Mo Kft. Anyavállalatunk, az RWA Raiffeisen Ware Austria AG magyarországi fóktelepéből mára egy több mint 36 milliárd forint forgalmat lebonyolító mezőgazdasági integrátorrá fejlődött a cég. Ikrényi felújított központunk 2014. júniusában nyitotta meg kapuit.
Idén tavasszal pedig 3,5 ha területen indul az RWA Magyarország Kft legújabb beruházási projektje Csongrádon, mely a Dél-Alföldi régió központja lesz. Minden igényt kielégítő komplex telephely épül, a következő létesítményekkel: műtrágyatároló, vetőmag raktár, irodaház, terményszárító, silók- mintegy 3000 tonna kapacitással-, magtár – mintegy 7000 tonna kapacitással-, növényvédőszerraktár, hídmérleg. A zöldmezős beruházás értéke: 800 millió Ft, mely teljes egészében önerőből, támogatás nélkül épül meg a csongrádi ipari parkban. Az input raktár 2017. nyárra készül el várhatóan, a termény tároló és szárító pedig kukorica betakarításra. Értékesítési csapatunk 4 régióra osztva, az egész országot lefedi. 20 területi értékesítő segít a megfelelő fajták, hibridek kiválasztásában, a növényvédelmi és tápanyag-utánpótlási technológiák összeállításában.

Archívum

Konyhatechnika ajánlatok az Ecorgantól

Konyhatechnika ajánlatok az Ecorgantól

Az idei tavasz igen jelentős változásokat hoz a konyhatechnikai akciós választékukban.

A 2017. március 1-től életbe lépett új kiadványuk – a Partnereiktől érkezett igényekre reagálva – számottevően nagyobb terjedelmű a korábbi akciós lapoknál. A kibővített tartalom nagyobb termékválasztékot és részletesebb termékinformációkat jelent. A „Konyhatechnikai ajánlatok 2017/1” című füzet a BLANCO, ELICA, SMEG és InSinkErator márkák kiemelt ajánlatait tartalmazza (ezen márkák korábbi akciói egyidejűleg érvényüket vesztik).

Archívum

Laktanya állott, most kőhalom

Laktanya állott, most kőhalom

A II világháború befejezése után a debreceni laktanya fogolykatonáiból hozták létre az út és hídépítő ezredet, akik az ország újjáépítésében vettek részt. Ezek a műszaki katonák hajtották végre a vasútvonalak hidak helyreállítását. Csongrád térségében a Tisza folyót átívelő vashíd építése volt az iderendelt katonai alakulat fő feladata. Az újjáépítés után a katonák egy része leszerelésre került, akik viszont sorállományban maradtak kiképző zászlóaljakat alakítottak ki. A hidak építése kapcsán egyértelművé vált, hogy a folyó menti városokban létesítenek katonai bázisokat. Így került a választás Csongrád városára is. A csongrádi laktanya ebben az időben 450-500 fővel működött, de az árvíz idején akár 1000 szolgálatos is jelen volt. A 70-es években már csökkent a létszám, hiszen az akkori feladatkör is módosult. Immáron egyetemi elő felvételis hallgatókat képeztek ki. A 80-as éveket követően a létszám egyre csökkent, majd a sorkatonai szolgálat megszűnését követően, a tömegképzés is megszűnt, mivel nem látták annak szükségességét. A csongrádi laktanya az ezt követő években próbált létjogosultságot szerezni, hiszen laktanyaként már nem funkcionált. Mint azt korábban említettük az ipari park mint szomszédos létesítmény a betelepülő cégeknek köszönhetően egyre nagyobb területet igényel. Egyértelművé vált, hogy az egykori kiképző bázis fog területtel szolgálni, hiszen az épületek állaga a foglalkoztatás hiányába egyre inkább leamortizálódott, majd lassan veszélyessé vált. A részleges bontási munkálatok hosszú ideig elhúzódtak, mindeközben a területet immáron életveszélyessé nyilvánították. A szerkezeti bontást pár héttel ezelőtt megkezdték, mára pedig lassan be is fejeződik. A tereprendezés és a törmelékek eltakarítása folyamatos, így teret kaphat az egyre bővülő ipari park területi és infrastrukturális fejlesztése. A terület nem veszett el bár az épületek eltűntek, hogy egy modernebb, fejlettebb technikával rendelkező beruházásnak biztosítson teret. Akkori funkciója a kornak megfelelően teljesített, mára pedig egy új korszak új létesítményének lehet a bázisa.

 

Archívum

Dobogón az Ecorgan-Rókák – középmezőnyben a Horváth Légtechnika csapata végzett

Dobogón az Ecorgan-Rókák – középmezőnyben a Horváth Légtechnika csapata végzett

Végéhez érkezett a Tiszapart Kupa kispályás labdarúgó bajnokság, amelyre az idei szezonban 12 csapat adta le a nevezését. A korábbi évek megszokott tendenciáihoz képest, nem volt alsó- és felsőház, hanem két fordulóban zajlottak a mérkőzések. Somodi Viktor az Ecorgan-Rókák csapatkapitánya úgy látja, hogy az említetteknek köszönhetően egy nagyon erős mezőny alakult ki, hiszen a korábbi években benevezett gyengébb összeállítású csapatok lemorzsolódtak. Az első forduló végén még az a dobogó felső fokán álltak a „Rókák”, de a második körös megmérettetésen, igaz hogy csak egy-egy góllal, de a két előttük álló csapattól nem tudtak pontot rabolni. Somodi Viktor igazságosnak és egyben a várakozáson felülinek tartja végeredményt, hiszen újonc indulóként a dobogó is óriási eredménynek számít. Mindezek ellenére sikerült a harmadik helyet megszerezniük, ami így is várakozáson felüli eredmény.

Fenyvesi Árpád a Horváth Légtechnika csapatkapitánya és csapata az összeszokott és rutinos indulók sorát erősítette. Árpi a korábbi évek tapasztalatai alapján a középmezőnybe várta a csapatát, amely a hatodik hellyel matematikailag is megfelel az elvárt célnak. A Horváth Légtechnika csapatának vezetője is osztja Somodi Viktor véleményét mely szerint igazán erős mezőny állt össze az idei tornára. Ennek köszönhetően tempós, jó mérkőzéseket játszottak. Az alsó- és felsőház megszűnése Árpiéknak is furcsa volt, mi több így jelentősen hosszabb ideig tartott a szezonális foci, hiszen március első hetében már kezdődik az első bajnoki forduló, így a csapattagok közül többen már ezen időszak alatt felkészülési- és edzőmérkőzéseket játszottak. Bár feszes volt a program, de így minden hétvégére jutott a sportból, mi több az eredmények is az elvárásoknak megfelelően alakultak. Az Ecorgan Rókák 14 győzelemmel 3 döntetlennel és 5 vereséggel 45 pontot szerzett, amely az említett harmadik helyre volt elég. A Horváth Légtechnika csapata, 7 győzelemmel, 8 döntetlennel és 7 vereséggel 29 pontot ért el, ezzel a hatodik helyen végeztek. Mindkét csapat azt tervezi, hogy a továbbiakban is együtt maradnak. Közös céljuk hogy vidéki és ha lesz rá lehetőségük helyi tornákon is elinduljanak a jelenlegi felállásban. A Horváth Légtechnika már megkezdte ezt a sorozatot, mivel  Csanyteleken a napokban megrendezett kispályás labdarúgó terem kupán vettek részt, ahol első helyezést értek el.

Archívum

Véglegesen eltűnik az egykori laktanya utolsó maradványa (képgalériával)

Véglegesen eltűnik az egykori laktanya utolsó maradványa (képgalériával)

A több éve omladozó laktanya bontási munkálatait, már egy korábbi időszakban megkezdte egy a Csongrád Önkormányzata által kijelölt cég. A funkciójában szebb napokat megért épületegyüttes mára már csak önmaga emlékképe. Az egyetlen megmaradt korábbi főépület is bontás alá került. Több szempontból is indokolt a munkálatok elindítása. Egyrészt évek óta életveszélyes állapotúak a maradvány épületek, más részről a terület a szomszédos ipari park részére mindenképpen hasznos a terjeszkedés és az infrastruktúra bővítésének szempontjából  A főépületben egykor egy nyílászárókat gyártó cég rendezkedett be, de kezdetben ők maguk is elmondták mennyire sok átalakításra volt szükségük a zökkenőmentes munkavégzéshez az akkor már funkcióját vesztett épületben. Jelenleg már csak a falak állnak tehát az épület szerkezeti bontása következik, majd ezt követheti a maradvány anyagok és az alapzat eltakarítása.  A tereprendezés is hosszú folyamat lesz de ezzel végérvényesen eltűnnek az egykori katonai intézmény maradványai. A terület még mindig nagyon veszélyes, hiszen a törmelékek ablaküveg darabok szétszórtan találhatóak meg az építmény környékén. A korábban bontott anyagok egy részét a helyi önkormányzat továbbhasznosítás céljából felhasználta, valószínűleg a jelenlegi maradék anyagokat is hasonlóképpen fogják hasznosítani.

Archívum

Pin It on Pinterest