Egyedülálló technika alkalmazása az Ipari Parkban

Egyedülálló technika alkalmazása az Ipari Parkban

Az egyik legfiatalabb cégek közé tartozik a csongrádi Ipari Park történetében a HEX-TECH Kft, amely 2014-ben írta alá a támogatási szerződést, majd 2015 második felében megtörténtek a kiviteli munkálatok, illetve a  gyártócsarnok átadása-átvétele. A beruházással 10 fő munkahelyet tudtak megtartani és további 4 fővel bővíteni a meglévő személyi feltételek körét.

A fémipari gyártócsarnok komplett gyártóberendezések kivitelezéséhez készült. A társaság azzal a céllal jött létre, hogy az állateledel gyártás és feldolgozás területén szerzett tapasztalataikat hasznosítsák és egy egyedülálló gyártási művelet alkalmazásával érjenek el eredményeket. Az említett technika az extrudálás, mely olyan eljárás ami alkalmas arra, hogy 5-15% nedvességtartalmú termékeket kezeljenek s az ehhez szükséges energiához ne legyen szükség extra hőre. A takarmány extrudálásakor az alkotórészek a vízzel a komplett főzési folyamat alatt reakcióba lépnek úgy, hogy az extrudált anyagok vegyi és fizikai jellegében jelentős változások mennek végbe. A keményítő elkocsonyítása extrudálással, növeli az enzimek aktivitását.

A keményítő szemcsék szétbontása az emésztést gyorsítja. Az extrudált gabonatermékeket a malacok, juhok, lovak szarvasmarhák stb, takarmányaiban használják fel, mégpedig legtöbbször fiatal állatok esetében az elválasztás előtt és után, amikor még az enzimfeldolgozó szervük nincs teljesen mértékben kifejlődve. Az említett eljárással készült takarmánynak többek között nagy előnye, hogy növeli az állatok teljesítményét, jobban fel tudják dolgozni, minimálisra csökken az emésztési zavar problémája.

Lebontja továbbá a mérgező hatású tényezőket, elöli a patogén hatású baktériumokat vagy gombákat. Ez az egyedülálló eljárás alkalmassá teszi a takarmányt a modern és korszerű állattartás követelményeinek, mind ezek mellett számos ipari mellékterméket és nem hagyományos anyagot is fel tudnak használni az állatok takarmányozására. 

Archívum

A csongrádi Larone érdekeltsége az autóiparban

A csongrádi Larone érdekeltsége az autóiparban

A közel fél száz főt alkalmazó csongrádi cég mára már nagy múlttal rendelkező neves autógyártó cégek beszállítói közé nőtte ki magát. A modern berendezéseknek köszönhetően a számítógéppel vezérelt forgácsológépek, minden szempontból megfelelőek a mai modern technológiai elvárásoknak.

Ennek köszönhetően olyan alkatrészek gyártására is alkalmasak, melyek megfelelőek az autóipari beszállításra. Természetesen a külföldi megrendelők esetében alapvető elvárás a pontosság és a megrendelt mennyiség minőségi előállítása. Német cég megbízására autó-gyártósori alkatrészeket készítenek, de a Mitsubishi váltóhoz is gyártanak alkatrészt. A nagy nevű Scania is a megrendelők sorát gyarapítja, bár csak a próbagyártás volt a csongrádi cég feladata.

A fentiekből is kitűnik, hogy a Larone, az említett fejlett technikának és megfelelő műszaki szakembereknek köszönhetően, egy mai modern rugalmasan működő céggé nőtte ki magát. Ahhoz, hogy a piacon tudjanak maradni és az egyre több irányból érkező megrendelők igényeinek megfeleljenek, a cég folyamatosan fejlődik a tárgyi és személyi feltételek területén egyaránt. Ahhoz, hogy megbízhatóan és pontosan határidőre tudják a megrendeléseket kivitelezni sokféle gép, és sokirányú tudással rendelkező szakemberi gárda szükségeltetik. Ebből a szempontból a Larone szerencsés, hiszen minden feltétel adott ahhoz, hogy a közeljövőben minél több megrendelést tudjanak fogadni és teljesíteni, illetve, hogy a nagy cégek is aktív megrendelőkké váljanak.

Archívum

Pin It on Pinterest